Egymilliárd forintot szán idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások megsegítésére - jelentette be kedden egy nagyváradi fórumon Szilágyi Péter helyettes államtitkár.

A politikus elmondta: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) döntése alapján 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve. E tematikus év keretében 600 millió forintot készülnek vissza nem térítendő támogatásként kiosztani a pályázó családi vállalkozásoknak, nyáron pedig 200 külhoni vállalkozó számára szerveznek szakmai képzést. 

Hozzátette: a program keretében olyan vállalkozásokat kívánnak megszólítani, amelyekben egy-egy család több generációja dolgozik együtt, vagy amelyeket testvérek, házastársak hoztak létre és működtetnek. Megjegyezte: Szabadka, Komárom és Beregszász után kedden Nagyváradon, szerdán pedig Csíkszeredában népszerűsíti a programot, hiszen az a cél, hogy a pályázati lehetőségről minél több külhoni magyar családi vállalkozás értesüljön.

A helyettes államtitkár egy felmérés előzetes eredményeiről is beszámolt. Ezek szerint a határon túli magyar vállalkozások számára a szakképzett munkaerő hiánya és a hitelekhez való hozzájutás a legnehezebb feladat. Azt is megjegyezte: a felmérés szerint a külhoni családi vállalkozások átlagosan 13 főt foglalkoztatnak, és az általuk foglalkoztatottak 57 százaléka magyar. Az átlaghoz képest az erdélyi magyar családi vállalkozások kisebbek (átlagosan 7,3 személyt foglalkoztatnak) és magyarabbak (a foglalkoztatottak 72,4 százaléka magyar).

Szilágyi Péter felidézte: a Nemzetpolitikai Államtitkárság a 2010-es megalakulásakor a határon túli magyar oktatást és kultúrát támogatta, az elmúlt években azonban hangsúlyossá váltak a gazdaságfejlesztési programok. Megemlítette a vajdasági magyar vállalkozásokat 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési csomaggal, a kárpátaljai vállalkozásokat pedig 34 milliárd forintos csomaggal segítették. Hozzátette: most a horvátországi és a szlovéniai, majd a felvidéki magyar gazdasági szereplők következnek.

"A cél az, hogy minél hamarabb elinduljon a gazdaságfejlesztési program Erdélyben is. Mivel az erdélyi magyarság a legnagyobb külhoni nemzetrész, ezt a gazdaságfejlesztési csomagot alaposan elő kell készíteni" - mondta az MTI-nek a rendezvény után a helyettes államtitkár.

Szilágyi Péter elmondta: nem zárult le a 2016-os tematikus év programsorozata sem. A külhoni magyar fiatal vállalkozók idén 230 millió forintos keretre pályázhatnak. Hozzátette: minden nemzetpolitikai támogatásnak az a célja, hogy ne az apadásról, az elvándorlásról, hanem akár munkaerőhiányról, és a demográfiai mutatók pozitív alakulásáról lehessen beszélni a Kárpát-medencében.

A nagyváradi fórumon Csidei Krisztina, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület ügyvezető titkára beszélt az egyesület céljairól, és a Kárpát-medencei magyar családi vállalkozások előtt álló kihívásokról. Mint fogalmazott, a nyugat-európai sok generációs családi vállalkozásoktól eltérően a kelet-európai családi vállalkozásokban most váltja a második generáció az elsőt. Hozzátette: az egyesület épp e generációváltás elősegítése céljával jött létre. A keddi nagyváradi rendezvény sikeres helyi családi vállalkozások bemutatására is alkalmat teremtett.

MTI