A határon túli magyar közösségek között a kárpátaljai magyarság küzd legszívósabban a megmaradásért, a magyar kormány megfelelő gazdasági eszközökkel támogatja ezt a küzdelmet - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szombaton Tiszapéterfalván, amikor megnyitotta a III. Turul Expo kiállítást és vásárt.

Magyar Levente beszédében hangsúlyozta: a következő néhány évben tízmilliárd forintos nagyságrendben fognak "pénzt pumpálni" Kárpátalja gazdaságába, úgy, hogy minden egyes forint vagy hrivnya a legnagyobb hatékonysággal hasznosuljon, legjobban szolgálva a munkahely- és egzisztencia-teremtést.

Az államtitkár bejelentette, hogy a Kárpátaljának szóló gazdasági támogatási program keretében néhány napon belül kiírják az első pályázati fordulót, ami több ezer kárpátaljai magyar vállalkozónak, gazdálkodónak jelenthet hónapokon belül jelentős, idén kétmilliárd forintos támogatást.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedekben sokszor volt szó arról, hogyan lehetne a kárpátaljai magyar közösséget megsegíteni, de olyan léptékű gyakorlati támogatás nem érkezett erre a területre az Egán Ede nevéhez kapcsolódó, több mint száz évvel ezelőtt szervezett "hegyvidéki akció" óta. Ennek a programnak a felelevenítéseként, folytatásaként döntöttek úgy, hogy elindítják Kárpátalján a gazdaságfejlesztési programot. Kiemelte: a mezőgazdaság, ipar és turizmus terén működő kárpátaljai magyar vállalkozókra szeretnék építeni a kárpátaljai magyarság jövőjét, hiszen ők hoznak létre munkahelyeket, többletértéket és ők képesek nagyobb számban integrálni termelési struktúráikba a kárpátaljai magyarokat.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében helyes reagálásnak nevezte a kárpátaljai magyar közösség részéről a "tömegeket megmozgató" rendezvényt azokra a kihívásokra, amelyekkel szembesül. "A jelentősége annak tükrében értékelhető csak igazán, ha figyelembe vesszük az ukrajnai helyzetet, a háborút, a gazdasági válságot és politikai káoszt, amely körülményektől azt várhatnánk, hogy a magyar kisebbség elrejtőzne, nem nyilvánítaná ki az akaratát. Ezzel szemben - s ezt a tiszapéterfalvai termékkiállítás és vásár is jelzi - a kárpátaljai magyarság komoly célokat, terveket tűzött ki maga elé, hogy megmaradhasson, fejlődhessen szülőföldjén" - hangsúlyozta a politikus.

Brenzovics László jelezte, a következő hetekben tájékoztató körúton fogják ismertetni a vállalkozókkal a gazdaságfejlesztési támogatás és a hitelhez jutás pályázati feltételeit.

Magyar Levente az MTI érdeklődésére elmondta, előrehaladott stádiumban van annak a mintaprojektnek a megvalósítása, amelynek keretében 1,5 milliárd forintos beruházással gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemet létesítenek a Huszthoz közeli Visken. Mint közölte, a beruházásnak kettős célja van, egyfelől több ezer, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkozó kárpátaljai családnak tud munkát biztosítani, másfelől hozzájárul az adott környéken egykor igen fejlett almatermesztési kultúra újjáteremtéséhez.

A kétnapos tiszapéterfalvai rendezvényen öt ország 82 kiállítója vesz részt. A kiállítás és vásár keretében több üzletember-találkozót és előadást is tartanak.

MTI