Lezárult az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ pályázata, elkezdődött a hiánypótlási időszak

Publikálva: 2016. szeptember 2.

Már hónapok óta pályázási lázban ég megyénk magyar közössége. „2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve” kiírásával kezdődött az idei magyarországi tematikus év, melyre rengetegen pályáztak. Az említett tender az egész Kárpát-medencét érintette, melynek keretösszege 525 millió forint volt.

Tegnap, augusztus 31-én zárták az online regisztrációt az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett pályázatoknál, melyek keretösszege két milliárd forint. Az említett alapítvány a magyar állam Kárpátaljára irányuló gazdaságfejlesztési programjának helyi lebonyolító szerve, melyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hozott létre.

Szerkesztőségünk felkereste a beregszászi, munkácsi, ungvári és nagyszőlősi irodákat, hogy megtudja a pályázóktól miért is jelentkeztek, mire számítanak és mi a véleményük a pályázatról.

A beadási határidő utolsó napjain rengetegen voltak a beregszászi irodában, ahol naponta akár 70-90 pályázót is fogadtak. Mivel Beregszászban és térségében tömörül megyénk legnagyobb magyar közössége, érthető, hogy miért voltak ilyen sokan.

A határidő utolsó napján Munkácsra látogattunk, ahol a pályázók száma jóval csekélyebb volt, de mindig volt ott néhány ember, aki még valamit javított, pótolt, pontosított. Megfigyeléseink szerint, szinte mindenkinek hiányosak voltak az adatai. Ez talán azért alakult így, mivel a helyiek még nem igazán gyakorlottak a pályázatírásban.

A megkérdezettek többsége azért regisztrált, mert már sokat hallott a lehetőségről, és nem szerette volna elszalasztani az alkalmat.

„Ha tényleg megadják ezt a nagy összeget, mely a kiírásban szerepel, bolond lennék elmulasztani” – számolt be a munkácsi iroda előtt Laci bácsi, aki épp hazafelé sietett egy dokumentumért.

A pályázók száma az utolsó napon hasonló volt az ungvári, nagyszőlősi és munkácsi irodákban, de sehol sem volt olyan nagy érdeklődés, mint a Beregszászi járásban.

„A határidő leteltével sokan maradtak, akik még a papíralapú információkat nem adták be, vagy nem mutatták be, ezért a hiánypótlás péntekig még tart”– számolt be Berki Marianna, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ  Jótékonysági Alapítvány vezetője.

Elmondása szerint azok, akik online már regisztráltak, de még nem mutatták be okirataikat, szeptember 1. és 2. között tehetik meg, ugyanis az irodai ügyfélfogadást meghosszabbították.

„A szerveren keresztül 1395-en regisztráltak, végül 1269 pályázat érkezett be az online rendszeren keresztül, az irodákban ezren nyújtották be személyesen adataikat” – tájékoztattak az ungvári irodából.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai, kommunikációs titkára elmondása szerint Beregszászban a pályázat első felében a turizmus kategóriába érkező pályázatok voltak túlnyomó többségben. A kiírás megváltoztatása után, mikor a vendéglátók, kereskedők és a vállalkozni vágyók felé is megnyitották a lehetőséget, nagymértékben megugrott a regisztrációk és beadott tenderek száma. Fontos, hogy azok a pályázók, akik a„2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve” pályázatnál ugyanazokra az eszközökre, újításokra kértek támogatást, mint az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ által meghirdetett pályázaton, csak az egyiket fogadhatják el, a másikról le kell mondaniuk.

karpatalja.ma

Menü

Főoldal

Navigáció