Az előzetes számítások szerint – ha a mezőgazdaság, a turizmus és a kisvállalkozások fejlesztésére megítélhető legnagyobb összeget vesszük alapul – mintegy ezer kárpátaljai magyar vállalkozás részesülhet vissza nem térítendő támogatásban, hangzott el azon a Nagyberegen megtartott tájékoztatón, melyet az Egán Ede Gazdaságélénkítő Tervhez kapcsolódó pályázati kiírás népszerűsítése céljából tartottak.

Akinek tehát vannak reális, megvalósítható ötletei vállalkozásának beindításával vagy bővítésével kapcsolatban, azoknak mindenképpen érdemes részt venni a pályázaton. A fórumon Mester András, a KMKSZ önkormányzati-gazdasági titkára a pályázatok benyújtásának fő feltételeit ismertette. A téma aktualitását többek között az adja, hogy augusztus elsejétől mód van a pályázatok elektronikus úton történő benyújtására. Ennek végső határidejéül a hónap utolsó napját jelölték meg. A megye alföldi részein található nagyobb városokban hamarosan létrejönnek azok az irodák, ahol az ügyfelek immáron személyesen is benyújthatják a pályázatokhoz csatolandó dokumentumokat, s ahol minden őket érdeklő kérdésre választ kapnak. Mester András hangsúlyozta: a pályázaton való részvétel egyik legfontosabb előfeltétele, hogy a pályázni szándékozó kisvállalkozó legyen. A kisvállalkozás beindításához, pontosabban a vállalkozás bejegyzéséhez csupán két-három napra és némi utánajárásra van szükség. Elhangzott: amennyire csak lehetséges volt, könnyítettek a pályáztatás feltételein. Például az egész ügymenet magyar nyelven zajlik, nem kell lefordítani a benyújtandó dokumentumokat. A projekt meghirdetői ezúttal a részletes üzleti terv elkészítésétől is eltekintettek, csupán az űrlapon feltett kérdésekre kell válaszolni. Aki rendelkezik számítógépes alapismeretekkel, annak nem jelenthet gondot a pályázati űrlap kitöltése. Megtudtuk, hogy aki benyújtotta a pályázatát, az számíthat rá, hogy a pályázat lebonyolításába bevont szakmai szervezetek – a megyei turisztikai tanács, a vállalkozók szövetsége, a Pro Agricultura Alapítvány – egyikének a tagjai hamarosan felkeresik az illetőt, hogy meggyőződjenek róla: a kérelemben valós adatok vannak-e feltüntetve. Emellett egy magyarországi és egy helyi szakember fogja pontozni a benyújtott anyagot. Plusz pontot jelent például, ha valaki szakirányú végzettséggel rendelkezik.

A pályázat kiírói bármennyire is igyekeztek megkönnyíteni a pályázó dolgát, előfordulhat, hogy nem megy majd minden simán. Azzal az érintettek mindegyike tisztában van, hogy a pályázat benyújtásához feltétlenül szükség van a 20%-os önrészre. Egy mezőgazdasági gép megvásárlásakor például életszerű, hogy a kiválasztott gép értékesítőjének a számlájára előlegként átutaljuk ezt az összeget. Amikor pedig a fennmaradó 80% a támogatásból megérkezik, akkor fizetjük ki a teljes összeget. Magyarországon egy árajánlat három hónapig érvényes, így az előleget adó ennyi ideig biztos lehet abban, hogy az általa kinézett és leelőlegezett termékhez a megbeszélt áron juthat hozzá. Ukrajnában viszont a gyakori valutaárfolyam-ingadozások miatt csak három napig él egy számla. Márpedig könnyen előfordulhat, hogy sikeres pályázat esetén, amikor már minden papírmunkát rendeztünk, még azután is három hétbe beletelik, hogy a magyarországi támogatás összege a számlánkra megérkezzen.

Ezt a problémát előre látva, a pályázatot lebonyolító KMKSZ irányítói különböző megoldásokon gondolkodnak. Már folynak olyan magyarországi kereskedelmi cégekkel a tárgyalások, akiknek van ukrajnai érdekeltségük, vagy szorosan együttműködnek itteni vállalatokkal. Náluk valószínűleg nem lesz nehéz elérni, hogy a pályázathoz kapcsolódó tranzakciókat az Európában általánosan elfogadott normáknak megfelelően bonyolítsák le.

Amire az előadó külön is elhívta a figyelmet: a pályázat meghirdetése időpontjától, 2016. július15-től – minden számla él. Tehát az a vállalkozó, aki sikeresen szerepel a pályázaton, elszámoláskor ezeket a dokumentumokat bátran felhasználhatja. Mondjunk egy példát. Az a mezőgazdasági vállalkozó, aki benyújtotta pályázati kérelmét egy meghatározott típusú traktor megvásárlására, és a fenti bonyodalmakat kikerülendő július 15. után teljes egészében kifizette a gép vételárát, sikeres pályázat esetén megkapja a 80 %-os támogatást. Ilyen utófinanszírozás egyébként nem csupán efféle vásárlás esetén történik majd, hanem például a turisztikai beruházások jelentős részénél. Így járnak el a pályáztatók például akkor, ha valaki a vendégszobákhoz tartozó fürdőszoba felújításához kér támogatást. Ezt akkor kapja meg, ha a munkát már elvégezték, és a ráfordítást az illető számlákkal igazolja.

Hasznos tanács: aki nem az idén, hanem jövőre szeretne pályázni – akkor immáron 5 milliárd forint áll majd rendelkezésre a mostani 2 millió helyett –, az figyelmesen olvassa el a KMKSZ honlapján található Egán Ede Gazdasági Tervet. Itt ugyanis megjelölték azokat a prioritásokat, amelyek a terv kidolgozói támogatásával nagymértékben elősegíthető a kárpátaljai magyarok szülőföldön való boldogulása. Nyilvánvaló, ezek a kiemelt projektek előnyt élveznek a támogatás megítélésekor.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke a találkozón bejelentette: ősszel egy nagyszabású akció keretében a kolhozok felosztásakor kiosztott földparcellák tulajdonviszonyainak rendezéséhez látnak hozzá, mivel a földdel kapcsolatos dokumentumok sok érintettnél rendezetlenek. Az elnök már most kéri a községházák dolgozói és a földtulajdonosok támogatását.

Kovács Elemér

KárpátInfo