A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a “2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve” program keretében pályázatot hirdetett fiatal magyar vállalkozók, vállalkozások fejlesztésére a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében. Felvidékről 146 pályázat érkezett.

A fiatal vállalkozók július közepéig nyújthatták be a pályázataikat. Mint megtudtuk, nagyon értékes pályázatok érkeztek be. “A 964 pályázatból 510 Erdélyből, 146 Felvidékről, 154 Vajdaságból, 138 Kárpátaljáról, 7 Horvátországból, 9 pedig a Muravidékről” – közölték a program Facebook-oldalán.

Az elkövetkezendő időszakban ellenőrzik a pályázatok érvényességét, ha szükséges hiánypótlásra szólítanak fel, amelyre hét nap áll majd rendelkezésre. Ezt követően a pályázatokat szakmailag értékelik, majd a kollégium megteheti a javaslatát, s a bizottság meghozza a döntést. Az értesítésre 90 napon belül számíthatnak az érintettek.

A pályázatok elbírálásánál a következő szempontokat veszik figyelembe:

  • vállalkozás üzleti szempontú bemutatása, mely tartalmazza az üzleti modellt, illetve a rövid-, közép és hosszú távú célok leírását;
  • a vállalkozás célpiacának/célpiacainak bemutatása, kiemelve a lehetséges versenytársakat;
  • a vállalkozás termékeinek és/vagy nyújtott szolgáltatásainak bemutatása, mely tartalmazza az árazási stratégiát, valamint a lehetséges vevők és szállítók bemutatását;
  • a vállalkozás értékesítési stratégiájának bemutatása, mely tartalmazza az értékesítési célokat és azok elérésének lehetséges módjait;
  • a vállalkozás meglévő és később szükséges eszközeinek/beruházásainak bemutatása, mely tartalmazza az igényelt pályázat felhasználási módját; a kiadási és bevételi adatok rövid bemutatása, kiemelve a jövedelmezőséget legalább a pályázat felhasználási időpontját követő 1 éves időtávban;
  • a csapat bemutatása, mely tartalmazza a vállalkozás működtetéséhez szükséges kompetenciák meglétének leírását; az igényelt pályázati összeg felhasználásának indoklása;
  • a vállalkozás hozzájárulása a nemzetpolitikai célok teljesüléséhez.

A nyertes vállalkozásokat 3.000.000 Ft – 6.000.000 Ft közötti összeggel támogatják. A teljes támogatási keretösszeg 525.000.000 Ft. A támogatottnak a program/projekt megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2017. március 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtania a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) felületén.

Felvidek.ma