473 gazda nyert támogatást a Prosperitati gépvásárlási pályázatán

Publikálva: 2016. július 12.

Szerződést kötött a mezőgépek és kapcsolható eszközök vásárlására kiírt pályázat nyerteseivel a Prosperitati Alapítvány. Az eddigi legtömegesebb gazdaságfejlesztő programpontra összesen 1310 vajdasági magyar mezőgazdasági termelő pályázott, ebből 473-an részesülnek támogatásban az alapítvány első körében meghirdetett pályázaton. A nagy érdeklődésre való tekintettel a korábban 105 millió dináros keretösszeget, 240 millióra emelték ebben a kategóriában.

Ünnepélyes szerződéskötés a szabadkai Újvárosházán

A pénteki ünnepélyes szerződéskötésen jelen volt Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium határmenti gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője, dr. Elek Andrea főosztályvezető-helyettes, valamint Farkas Imre külgazdasági attasé.

A legfontosabb pályázatnak nevezte a gazdaságfejlesztési főosztályvezető a mezőgépek és kapcsolható eszközök vásárlására kiírt pályázatot a Prosperitati Alapítvány első körben meghirdetett programjai közül, hiszen erre a pályázatra volt a legnagyobb az érdeklődés Vajdaságban. A régió gazdaságfejlesztési stratégiájának kiemelt területe a mezőgazdaság, így a jövőben is lesz hasonló témájú pályázat ‒ emelte ki Kiss-Parciu Péter. Hozzátette: a magyar kormány idén 5 milliárd forintot irányzott elő vissza nem térítendő támogatásra, 2017-ben pedig az újonnan meghozott költségvetési törvényben már szerepel, hogy 7,6 milliárd forintot irányzott elő újra a kormány erre a célra. A Külgazdasági és Külügyminisztérium határmenti gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője elmondta, hogy a népszerű kategóriákban meghirdetett pályázatokat szeretnék a jövőben is újranyitni, így azok, akik nem tudtak nyerni az első körben, ismét pályázhatnak majd hasonló támogatásokra. Nagyobb befektetéseket is támogatnak majd a tervek szerint, hogy ezáltal a termények felvásárlásával egy teljes rendszer alakulhasson ki a mezőgazdaság területén ‒ hangsúlyozta Kiss-Parciu Péter, a határmenti gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője.

Farkas Imre külgazdasági attasé gratulált a pályázat nyerteseinek, és mindenkit arra biztatott, hogy valósítsa meg terveit a Prosperitati Alapítvány támogatásának segítségével. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy a legtömegesebb pályázat nyerteseit két körben fogadják pénteken a szabadkai Újvárosházán, így gördülékenyen zajlik a közel félezer támogatottal történő szerződéskötés, amelyet követően eljuttatják a budapesti minisztériumba a dokumentumokat. A hiánytalan és pontos dokumentumok ellenőrzését követően kezdődhet meg a kifizetés. Az alapítvány 240 millió dinárral támogatja a mezőgépek és kapcsolható eszközök vásárlását Vajdaságban.

A pénteki szerződéskötéssel lezárult az első körben meghirdetett pályázatok eredményhirdetése, a Prosperitati Alapítvány második pályázati körében jelenleg zajlik a beérkezett pályázatok az elbírálása.

Vajdaság Ma

Menü

Főoldal

Navigáció