Hamarosan megalakul a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége

Publikálva: 2016. december 9.

December 8-án, csütörtökön este Párkányban ér véget az a dél-szlovákiai bemutatkozó és kapcsolatépítő roadshow-sorozat, amely a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége január végi hivatalos komáromi alakuló ülését előzte meg. A szövetség két alapítója, Iván Tamás és Mészáros Attila összesen nyolc nagyobb felvidéki magyarlakta városban találkozott az új kezdeményezés iránt érdeklődő helyi vállalkozókkal – esetleges jövendő tagtársakkal.

Portálunk az utolsó előtti helyszínen, a komáromi találkozón vett részt, ahol egy érdeklődő kivételével az erősebb nem képviseltette magát. Iván Tamás előljáróban elmondta: 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve volt a Kárpát-medencében, a programban sok fiatal pályázott. Dél-szlovákiai találkozóik során a vonatkozó programsorozatról és az említett szövetség megalakításának szükségességéről, illetve az egyéni igényekről is kikérték a honi magyar ifjú vállalkozók véleményét. „Hiánypótlást szolgál a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének létrehozása, hiszen ez az összefogás mindmáig fehér foltnak, illetve egy résnek számít a pajzson“ – fogalmazott a Szepsiben mezőgazdaság és élelmiszer-ellátás területén vállalkozó Iván Tamás elnök.

Az alapítók törekvései szerteágazók. Fontosnak tartják, hogy a szövetség érdekvédelmi feladatokat is ellásson. Emellett a 2017 januárjában beinduló, a későbbiekben naprakész információkkal szolgáló www.vallalkozzokosan.sk portáljuk, valamint saját kiadványaik (pl.: a Vállalkozz okosan! című magazinuk), a kezdő vállalkozókat tapasztalt szakemberek bevonásával segítő mentorprogramjuk, illetve másféle regionális, lokális és országos képzéseik, tréningjeik segítségével kívánnak hozzájárulna a hazai fiatal magyar vállalkozók ismereteinek bővítéséhez. Tanácsadási programjuk keretében jogi, könyvelési, pályázati, marketing és arculattervezéssel kapcsolatos információk átadásán keresztül is növelni akarják az érintett 18-40 év közti vállalkozók versenyképességét, ám az idősebb, de fiatalosan gondolkodni tudó, újdonságok iránt nyitott érdeklődőket is szívesen látják maguk között. Nem titkolt céljuk a szlovákiai magyar vállalkozók közti kapcsolatépítés is, ami az egymás közti korrekt üzletelést is elősegíthetné. Helyi igények szerint a jövőben kisebb-nagyobb őstermelői piacokat, ún. expókat is rendeznek majd.

Mészáros Attila ipolysági alelnök szólt arról, hogy bár a hozzávetőleg 700 kilométernyi területen elnyúló dél-szlovákiai magyarlakta sáv is nehezíti a hazai vállalkozók összefogását – egymástól elszigeteltebbé teszi őket, de ezen az áldatlan állapoton mielőbb változtatni akarnak. Megjegyezte: az ilyen jellegű közösségépítés terén Erdélyben és a Délvidéken azért is kedvezőbb a helyzet, mert a felvidéki vállalkozó fiatalok az ottaniaknál pesszimistábbak és zárkózottabbak.

A bevezetők után nyitott hangvételű interaktív beszélgetés bontakozott ki, amely során a jelenlevők az új szövetséggel szembeni elvárásaikról és a komáromi régióban tevékenykedő ifjú vállalkozók csöppet sem rózsás helyzetéről is szóltak. Egyhangúlag nagyszerű ötletnek tartották a szövetség létrehozását, amely tagjai a rosszindulatú vetélkedés helyett inkább egymás versenyképességét növelhetnék. Az is elhangzott, hogy a fiatalok többsége csak a pozitív szülői példán felbuzdulva mer vállalkozásba kezdeni, s ahogy a komáromi találkozón, úgy a gyakorlatban is javarészük férfi. A résztvevők saját tapasztalataik alapján állították: sajnálatos, hogy az egyetemek vonatkozó karain olyan elméleti tudást szereztek, aminek csak kis töredékét tudják kamatoztatni saját vállalkozásuk során. Úgy vélik, hogy a szövetségnek érdemes lesz találkozókat szerveznie sikeres, már befutott hazai vállalkozókkal, akiknek a példája ösztönzőleg hathat a kezdő „kollégáikra“, a szülőföldön maradásra is sarkallva őket.

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségében az első évben ingyenes lenne a tagság, beleértve a tagok különféle rendezvényeken való részvételét és a szolgáltatásaik igénybe vételét is. Iván Tamás szerint a továbbiakban évi 15-50 euró közti tagdíjat terveznek, amit a jelenlevők más hasonló szlovák szervezetek tagdíjával összevetve kevésnek tartottak. A szövetség azonban eleinte uniós és magyarországi pályázati pénzekből, a későbbiekben pedig egyebek mellett sikeres vállalkozók önkéntes felajánlásaiból és az adók 2 százalékából befolyó összegből önfenntarthatóvá kíván válni. „Szívügyünk legyen a szövetség léte, működése, és a jövőben közösen éljünk majd a különféle Kárpát-medencei lehetőségekkel, mindnyájan profitáljunk e kezdeményezésből!“ – hangzott a zárszó, amely után az érdeklődők igényfelmérő kérdőíveket töltöttek ki.

A rendezvény végén Iván Tamás portálunknak elmondta: előzőleg Nagykaposon, Szepsiben, Rimaszombatban, Ipolyságon, Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban tartottak road-showt, Komárom után pedig Párkányban zárul a találkozók sorozata.

„Mi tagadás, nem sejthettük, hogy az egyes helyszíneken, főleg az egyikünk számára sem komfortzónának számító Nyugat-Szlovákiában milyen fogadtatásra számíthatunk. Mi Mészáros Attilával csak a szövetség gerincét találtuk ki, amit majd a helyi vállalkozókkal fokozatosan továbbfejleszthetünk. Mindenütt nagyon sokat jegyzeteltem, hiszen sok megszívlelendő javaslat, kérés hangzott el. Bár a helyi igényektől függően egymástól némileg eltértek a visszajelzések, de lelkesedésből sehol sem volt hiány, és mindenütt pozitívan értékelték a szerintük is sok új lehetőséggel kecsegtető kezdeményezésünket, aminek örülnek a fiatal vállalkozók“ – mondta az elnök.

A tervezett rendezvényekhez és szolgáltatásokhoz már előzőleg megszerezték a szükséges anyagiakat, és biztosították a megfelelő szakembereket. Ebben a hónapban zajlanak az utolsó egyeztetések, majd az alakuló ülésre készülnek, azután pedig a regionális csoportok, illetve szervezők közreműködésével indulhatnak a tréningek és az expók. 

„A szövetség ünnepélyes alakuló ülése 2017. január 28-án (szombaton) 9 órától a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében lesz majd, ahol a road-show-sorozaton megjelenő hozzávetőleg 90 személyen, többségében 30-40 év közti férfin kívül további érdeklődőket, köztük vállalkozó hölgyeket is szívesen látunk. Jelentkezni januártól a megadott honlapon is lehet“ – zárta tájékoztatását Iván Tamás.

hirek.sk

Menü

Főoldal

Navigáció