Korszerű iskolai CNC-marós szaktermet avattak Udvarhelyen

Publikálva: 2017. június 7.

Egy számítógép-vezérlésű marógéppel (CNC), több számítógéppel, valamint projektorokkal szerelték fel a Bányai János Szakközépiskola laboratóriumát, ahol ezentúl gyakorlati képzést nyújthatnak a CNC-s szakosztályba járó diákoknak. A több mint 330 ezer lej értékű projekt célja a szakképzés megerősítése, hogy a végzős diákok könnyebben találjanak munkát szülőföldjükön – derült ki a keddi avatóünnepségen.

Ahhoz, hogy legyenek érdeklődők, vonzóvá és korszerűvé kell tenni a szakiskolai feltételeket – jelentette ki az ünnepségen Szakács-Paál István, a Bányai János Szakközépiskola igazgatója. Mint mondta, konkrét jövőképet kell mutatni a fiataloknak, újra kell gondolni a szakképzést a munkaerő-piaci kereslet függvényében. Az iskola ezt egyedül nem tudja megvalósítani, a vállalkozói szféra aktív részvételére is szükség van. „A szakterem megvalósítása egy sikertörténet. Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) köszönhetően összhangba került a vállalkozók igénye az iskola változásra való hajlamával, valamint a magyarországi, a helyi és a megyei vezetők anyagi, illetve erkölcsi támogatásával” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, egyelőre nem teljes a szakterem felszereltsége, hiszen a számítógép-vezérlésű maró mellett egy hasonlóan korszerű esztergagépre is szükség van.Fotó: Barabás Ákos

Eddig a korszerűsítésre 12 millió forint értékű támogatást kaptak a magyar kormánytól, 90 ezer lejt a megyei tanácstól, 70 ezret pedig a helyi önkormányzattól. Jól látható, hogy nemcsak az iskola, hanem a környéken tevékenykedő vállalkozások és az itt élők szempontjából is fontos megvalósításról van szó, hiszen javult az oktatás minősége – jelentette ki Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, a magyar kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a külhoni magyarsággal, mivel nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik. Nemcsak felelősséget érzünk, hanem felelősséget is viselünk a határon túli magyarságért, ami nem csupán szavakat, de tetteket is jelent – mondta. Hozzátette, a szülőföldön való boldogulás egyik legfontosabb záloga, hogy a fiatalok munkát találjanak, ehhez pedig megfelelő képzésre van szükségük. Ezért is szenteltek 2015-ben nagyobb figyelmet a magyar szakoktatás támogatására, amit a továbbiakban is folytatnak.Fotó: Barabás Ákos

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke többek között arról beszélt, hogy azért került jó helyre a magyarországi támogatás, mert Udvarhely környékén 125 CNC-gépet működtetnek a vállalkozók. Ez több mint a Hargita megye más részein, illetve Kovászna megyében összesen üzemelő gépek száma. Gálfi Árpád polgármester az összefogás és a szakembernevelés fontosságát hangsúlyozta, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke pedig arról beszélt, hogy a hasonló projektek megvalósításában fontos, hogy ne csak azt tegyük, amit a törvény előír, hanem azt, amit megenged. Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök szerint a megvalósítás „egy mostohagyermekként kezelt terület újjáéledését is jelentheti”. Az átadón jelen volt Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő is, aki hangsúlyozta, vidékünknek valóban szüksége van arra, hogy korszerű szakmát sajátíthassanak el a fiatalok.Fotó: Barabás Ákos

Fülöp-Székely Botond - szekelyhon.ro

Menü

Főoldal

Navigáció