Közel 1400 külhoni magyar fiatal vállalkozót szólítottak meg az idei tematikus év keretében

Publikálva: 2016. július 21.

Eddig mintegy 1400 külhoni magyar fiatal vállalkozót szólítottak meg a vonatkozó tematikus év keretében, a meghirdetett 525 milliós pályázati keretre 964-en jelentkeztek - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Tusnádfürdőn rendezett nyári szabadegyetemen tartott előadásában szerdán.

A nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: szinte minden ágazat képviselteti magát, a legtöbben az agráriumból és a termelői szektorból érdeklődtek. Ezt követte a szolgáltatóipar, a kereskedelem, a turizmus, vendéglátás, de jelen van a design, a rendezvényszervezés és a gasztronómia is. 

Kitért arra is, hogy az 525 millió forintos keretből a 3-6 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra 964-en jelentkeztek, 510-en Erdélyből, a Vajdaságból 154-en, a Felvidékről 146-an, Kárpátaljáról 138-an, Horvátországból heten, Muravidékről 9-en pályáztak. Az államtitkár arra számít, hogy 110-130 között lesz a nyertesek száma, ezek fele Erdélyből kerülhet ki, létszámarányosan.    

Gazdaságilag erős Magyarország képes gazdasági programokkal támogatni a határon túli közösségeket - rögzítette Potápi Árpád János, aki hangsúlyozta: a szülőföldön boldogulást szeretnék elősegíteni, ennek egyik eszköze a szakképzés erősítése. Ennek jegyében hirdették meg a külhoni magyar szakképzés évét, amelynek során az érintett 30 ezer fiatalból közel 10 ezret szólítottak meg, és vontak be a programba. Fotó: Patterman Renáta

Beszámolt arról is, hogy zajlik 50 külhoni magyar példakép kiválasztása. A jelentkezési határidő augusztus 31-e. Az államtitkár kiemelte: a nemzetpolitika a gyerekekre és a fiatalokra tud építeni, s ha ez nem történik meg, akkor nem lesz utánpótlás. 

A programok között említette még a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók fórumát, amelyet a tervek szerint 2017. januárjában tartanak. 

Potápi Árpád János kitért arra, hogy ahol magyar közösség van és magyarok élnek, csökken a magyarság létszáma, arányaiban leginkább a szórványban nagy a fogyás. 

Legfontosabb megoldandó kérdés ennek a megállítása, illetve az elvándorlás csökkentése. Utóbbit tekintve a legnagyobb elvándorlás a Délvidéken volt jellemző, de a többi területen is tapasztalható ez a jelenség. 

Az államtitkár kérdésre elmondta: a tervek szerint a szakképzés és a külhoni fiatal vállalkozók támogatása is folytatódik jövőre. A tematikus év valószínűleg a magyar családok esztendeje lesz - jelezte, és kitért arra: jó lenne, ha bizonyos támogatásokat, mint a csok, vagy a babakötvény ki tudnák terjeszteni a határon túlra is. Ezen gondolkodnak - közölte. Fotó: Patterman Renáta

Potápi Árpád János előadása előtt ismertették a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Hétfa Kutatóintézet közös kutatását. A vizsgálatban feltárják a külhoni magyar vállalkozók helyzetét Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban. A hiánypótló elemzés a négy régióban egységes módszertan segítségével vizsgálja a már meglévő vállalkozások helyzetét és jövőbeli kilátásait, valamint a még tanuló fiatalok vállalkozói hajlandóságát. Mindezt annak reményében, hogy az új eredmények érdemben hozzájárulnak majd az későbbi fejlesztési területek kijelöléséhez.

Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta: a kutatásban térségi esettanulmányok is készülnek minden Magyarországgal szomszédos országban. Székelyföldön Udvarhelyszéken és Csíkszéken folytatnak kutatást fiatal vállalkozók és olyan szakemberek körében, akiknek rálátásuk van a vállalkozókat érintő kihívásokra. Jelezte: a kutatás eredményei őszre várhatók.

Menü

Főoldal

Navigáció